Velencei Móni

Asztro-fittnesz

Jó pár évvel ezelőtt, mikor az életem még intenzíven a táncról szólt, voltam egy nagyon sajátos workshopon, amit egy japán mester tartott. Az volt az egyik feladatunk, hogy vegyünk fel egy tetszőleges grimaszt az arcunkra, és próbáljuk meg megtalálni a hozzá tartozó testtartást. Hogy az önámítást kizárjuk, mindenkinek volt egy párja, aki kívülről kontrollálta a dolgot, és ha nem találta hitelesnek a felvett tartást, akkor azt jeleznie kellett. Én a grimaszomnak hamar megtaláltam a kezét és a törzsét, de magam is éreztem, hogy a lábtartás sehogy se sikerül, a párom csak ingatta a fejét: „Nem hiszem el, nem hiszem el!” Míg végül leültem a földre, és rájöttem, hogy az én felvett lényemnek egyáltalán nem mozognak a lábai, és csak a földön ülve tud ide-oda kúszni…

Érdekes tapasztalás volt. Hazajőve hetekig alig bírtam ki, hogy röhögés nélkül utazzak a BKV-n. Az ember a workshopon nagyon mélyen megtapasztalta, hogy senki se véletlenül néz ki úgy, ahogy. Egy lefittyedő ajak, egy behúzott, vagy leeső áll, egy folyton összeráncolt szemöldök mind-mind egy-egy belső gesztus, egy-egy belső tartás, tulajdonság, ami végigvonul az ember egész lényén. Hogy az illető arca és teste pontosan azért van olyan tartásban, helyzetben, amilyenben éppen van, mert az illető belső gesztusai éppen ebben a testtartásban, ebben a grimaszban nyilvánulnak meg. Egy ilyen erős tapasztalás után az ember teljesen viccesnek érezte, amint egy arcról érezhetővé vált, hogy milyen rögeszme irányítja, és hogy mennyire lehetne tulajdonképpen más is. Sok ember ebben a tudatállapotban saját maga paródiájává vált a mindenféle torz grimasszal az arcán…

***

A Jupiteri területeken napok óta izomlázam van. Nem értettem mitől, hiszen sajnos úgy adódott, hogy napok óta nem edzettem semmit. Aztán rajtakaptam magam. Napok óta úgy közlekedem, hogy megfeszítve tartom azon a területen az izmaim. Nem tudatosan, nem szándékosan. Aki tudja, hogy mit jelentenek a Jupiteri területek, az most velem örül vagy irigykedik – vérmérséklete szerint. A többieknek elárulom, hogy a comb és a fenék környékéről van szó. Az ember lánya mindig örül ezen a tájékon egy kis izomláznak, mivel ez azt jelenti, hogy a férfiak által oly nagyrabecsült testtájék körvonalai pozitív irányba változnak. És mindez történik velem anélkül, hogy bármit tettem volna érte – szuper! Más órákat izzad a konditeremben, vagy legalábbis erős tudati dresszúrát vet be, hogy önmagát az említett módon való állandó közlekedésre rábírja. Én azonban egyiket sem tettem.

Itt persze az asztrológus nem áll meg. Már hogy ne tettem volna érte?! Az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam életem jupiteri területein. Persze nem merő önszorgalomból, hanem mert az életcipő éppen Jupiter dimenziójában szorított. Szóval az élet rákényszerített, hogy mélyebben elgondolkodjam ezeken a dolgokon. Bizonyára sok más módszer is van. Én azonban szokás szerint az asztrológiához nyúltam. Mi a probléma? Hogy is néz ki a horoszkópomban? Milyen feladatot is jelöl? Mi az, amiben változnom-változtatnom kéne? Ja, igen. Jupiter. Ééééééééés: sikerült. Igen, azt hiszem változott a hozzáállásom magamban az elmúlt napokban a saját jupiteri életterületeimhez.

Persze, ismerjük a mondást, Hermész Triszmegisztosz, az ezotéria ősatyjának mondatát: „ahogyan bent, úgy kint”. Ha váltasz bent, változik körülötted a világ. Sőt! Változik a tested. Igen, ennyire kézzelfoghatóan. Hogy attól, hogy belül átértékeltél egy területet, elkezded magad máshogy tartani éppen azon a területen. (Persze, azért ehhez szükséges némi asztrológiai tudás, hogy az összefüggést felfedezd.) Hát ennyi. Eljátszottam a gondolattal: akkor ez működik a többi testtájékkal is?! Esküszöm, tornateremnek többé a közelébe se nézek! Irány az asztro-fittness! Őőőőő, nem, mégsem. Hidd el, megdolgoztam érte… Pár száz óra edzőterem meg se kottyan ehhez a belső munkához képest, amit el kellett végezni érte. De azért mindig csodálattal tölt el, hogy mennyire összefügg test és lélek és szellem. Hogy oda-vissza hatnak. És változást előidézni bármely területen lehet, és az mindenképpen visszahat a többire is. Hát így. Egy kis belső asztrológiai mágia, és máris pár számmal formásabb fenék. És még merje azt mondani valaki, hogy az asztrológiának nincs gyakorlati haszna!