Nem mindenkit tudok utaztatni a horoszkópjában…
Aki velem szeretne utazni, annak készen kell állnia elfogadni azt a tényt, hogy nincs külvilág. Hogy élete minden egyes eseménye a saját tudtával és beleegyezésével került az életébe, ő választotta. Nem, nem csak a szakmáját és a párját. Persze van, akivel innen kell kezdjük. Hogy igen, a párját ő választotta magának, a kapcsolat alakításának ő is szerves részese volt – nem csinálhat most úgy, mintha ő csak áldozata lenne a másiknak. Eddig még a pszichológusok is el szoktak persze jutni…
„Na de azt, hogy az apám vert gyerekkoromban, meg az anyám gyűlölt, azt csak nem én választottam?!” DE. Nem azért van minden férfival olyan diszharmonikus viszonyod, mert az apád vert, és azóta is képtelen vagy megbízni férfiakban. Nem, az ok-okozati viszony nem ez. A születési horoszkópod ugyanaz volt 2 évesen, mikor vert az apád, és 32 évesen is, mikor a férjed ver éppen. A minta az már ott volt születésed pillanatában. Mondjuk a Napod és a Mars diszharmonikus vagy harmonikus viszonya. Gyerekkorodban az apukádon keresztül élted meg ezt a diszharmóniát, most meg éppen a férjeden keresztül. Mert éppen abban az időben ők képviselik a Napod. De biztos vagyok benne, ha egyedül maradsz egy szobában, ugyanúgy ütni-verni fogod magad a tudatodban, ahogy ők teszik veled a külvilágban. – Addig, míg el nem vállalod a felelősséget! Igen, ez az én mintám, ezt nem az apám vagy a férfiak teszik: ezt én teszem magammal. Azt kérdezed, miért? Én azt kérdezem, fontos ez? Nem az a fontos kérdés, hogy hogyan tudhatnék ennek a diszharmóniának valami konstruktívabb megvalósítást keresni, mint hogy veretem magam?
Van, hogy válasz érkezik arra is, hogy miért választottál magadnak ilyen leszületést. Azonban a születés előtti élet nem véletlenül van zárva előttünk általában… Nem hiszem, hogy dolgunk benne kutakodni. És akkor mi van, ha azt tudod mondani, hogy „mert az előző életemben én vertem sokat másokat és most ezt kapom vissza”? Akkor mi van? Mit oldd meg ez a gondolat? Semmit. Találtunk egy újabb dolgot, most éppen a férjem és az apám helyett az előző életet, amire lehet mutogatni, felelősséget áttolni… Engem pedig ez halálosan untat, feleslegesnek tartom. Engem továbbra is csak az előttem ülő tanácskérő érdekel: hogyan lehetne neki itt és most felelősségteljes és harmonikus élete.Ha elfogadja, hogy a minta az övé, bármilyen okból is választotta ezt a pályát, és megdolgozik azért, hogy egy magasabb szintre emelje azt. Néha azt hiszem, az élet egyfajta érdekes logikai játék. Milyen olyan analógiás megvalósítása van mondjuk egy Mars-Nap diszharmóniának, amivel békében tud élni az ember?! Ez az igazi kérdés.
Mire ide eljutunk, az néha hosszú idő. Kavarog a beszélgetés újra és újra… „De amikor a férjem…” Ülök, várok, igyekszem türelmes lenni… Míg megérkezik ide, a saját jelenébe… És van, akivel eddig jutunk. Hogy csak beszélgetünk.
Persze aztán az is van, hogy a dolog visszafelé hat. Hogy aki végre belép a saját terébe, és utazik a saját 12 házában a saját 10 bolygóenergiájával, az végre éppen az utazás alatt érti meg, hogy nem a külvilág viselkedik vele így, hanem ő viselkedik így a külvilággal… Ennek a tapasztalatnak élményszintű megélésének az erejét nem tudom szavakban visszaadni…